Ismerkedjünk meg a korianderrel!

A kínaipetrezselyem, kertibors, beléndfű, zergefű és pakilintsfű néven is ismert koriander (Coriandrum sativum) a zellerfélék családját bővíti. A Földközi-tenger környékéről származik, azonban nehéz meghatározni, hogy pontosan hol jelent meg először, és hol honosodott meg később.

Legkorábbira datált régészeti leletét az izraeli Nahal Hemar barlangnál fedezték fel. Az ókori Egyiptomban nem volt őshonos, az ott való termesztésére azonban bizonyítékul szolgált, hogy Tutanhamon fáradó sírjában nagyjából fél liternyi koriander-kivonatot találtak, később pedig egy i.e. 1550 körül írt orvosi leírást is előkerült szintén Egyiptomból. Ugyanígy használatos volt Görögországban is, Hippokratész (görög orvos) is megemlítette írásaiban. Nevének származása a görög nyelvből eredeztethető, valószínűleg a korisz szóból ered, melynek jelentése poloska, ez pedig a növény friss hajtásainak nem túl kellemes illatára utal.

Egyéves, lágyszárú növény, viszonylag alacsonyabb termettel. Ideális körülmények között is csak 50 centiméter magasra nő. Változó alakú leveleinek mérete leginkább attól függ, hogy a növény mely részén helyezkedik el: a tövében szélesebbek, a hajtás felső részein karcsúbbak és tollasabbak. Fehér vagy halványrózsaszín virágai ernyősek és aszimmetrikusak, ebből fejlődő termése pedig barnássárga színű és bordázott. 10-20°C között fejlődik a legjobban, a növekedéshez rengeteg fényre és csapadékra van szüksége.

Minden része felhasználható, a konyhában legtöbbször friss levelei és szárított magjai kerülnek az ételekbe. Sültek, szószok, pácok, de még sütemények és likőrök ízesítése esetében is kiválóan alkalmazható fűszer. Gyökerének intenzívebb íze van leveleinél, a thai ételeknél fontos alapanyagnak számít. Sok más fűszernövényhez hasonlóan számos gyógyhatással bír, ezek közül kiemelendő az emésztést elősegítő hatása és a magas A-, K- és C-vitamin-, illetve a folsav-, magnézium-, kalcium- és káliumtartalma. Nők számára kifejezetten ajánlott fogyasztása, vérszegénység és menstruációs zavarok esetében is hasznos lehet.

További cikkek

Mézes-gyömbéres limonádé

Mindkét növény jól ismert összetevő tehát a kulináris világban, elsősorban az emésztőrendszerre gyakorolt jótékony hatásuk miatt.

BŐVEBBEN →

Leave a Comment

Scroll to Top
X
X
X