Ismerkedjünk meg a muskátlival!

A ma már világszerte termesztett növény, az illatozó muskátli (Pelargonium graveolens) a Dél-afrikai Köztársaságból indult világhódító útjára. Őshazája főként az ország északi és a délnyugati tájai, illetve Mozambik és Zimbabwe. Európába a 18. században került. Elterjedése különleges illata mellett annak is köszönhető, hogy ugyan szubtrópusi eredetű, de jól bírja a hűvösebb és melegebb éghajlatot is. Ha elegendő fényt kap, megél szoba- és kerti növényként is, illetve kint sem pusztul el, ha az éjjeli hőmérséklet nem csökken 10–13 °C alá.

A rózsamuskátliként és gerániumként is ismert faj a gólyaorrfélék családjába tartozik, nevét is a görög πελαργός, azaz pelargos szóból kapta, ami gólyát jelent, utalva gyümölcsének alakjára. Akár 150 centiméter magasra is megnőhet, külleme bokorszerű, bár szárai felfelé állnak és akár 1 méterre is elágazhatnak.

Élénkzöld levelei tapintásra bársonyos hatásúak a mirigyszőrök miatt, mélyen bevágottak, megdörzsölve erős fűszeres illatot árasztanak, mely leginkább a rózsáéra emlékeztet. További változatai és hibridjei között találunk citrusos, almás, de még csokoládé illatút is. Két felső és három alsó sziromból álló virágaiban augusztustól januárig gyönyörködhetünk. Széles, a fehértől a rózsaszínig terjedő színskálájával nem csupán a kertünk dísze, de természetes szúnyogriasztóként is jó szolgálatot tesz.

Közkedvelt a parfümiparban is, ráadásul a drágább rózsaolajokat sokszor gerániummal hamisítják. Gyakran találkozhatunk vele kozmetikumokban, a belőle kinyert olaj ugyanis élénkíti a vérkeringést, szabályozza a faggyútermelést és erősíti a bőrt. Ízesítésre is kiváló: levelét és virágait megtalálhatjuk a süteményekben, lekvárokban, zselékben, fagylaltokban és cukorkákban, de a tea- és a dohányipar is használja jellegzetes illata és íze miatt.

További cikkek

Stronger Together Summer 2021

Csatlakoz a dōTERRA Stronger Together Summer 2021 eseményéhez! A dōTERRA Europe Connectiont ezúttal bensőségesebb hangvételű online események egész sora követi majd, amelyek célja a kapcsolatok …

BŐVEBBEN →

dōTERRA Healing Hands: Együtt a változásért II.

Ahogy azt már cikkünk előző részében is említettük, a dōTERRA úgy gondolja, a neve kötelezi arra, hogy felelősségteljesen bánjon a Föld ajándékaival. Cikkünkben további olyan …

BŐVEBBEN →

Leave a Comment

Scroll to Top
X
X
X