A rózsabors a perui borsfa (Schinus molle) termése. A fa a szappanfavirágúak közé tartozik, azon belül is a szömörcefélék családjának egyik tagja. Bár nevükben hasonlók, valójában rendszertanilag nem áll kapcsolatban a borssal, viszont a kesudió, a pisztácia és a mangó közeli rokonai. Rózsabors, brazil bors, rózsabogyó néven is ismert. Elsősorban Brazíliában, Peruban, Argentínában és Paraguay környékén őshonos, de egyes fajtái ideális körülmények között gyorsan nőnek és máshol is megélnek. A fagyot nem bírja, 10°C alatti hőmérsékleten szenved és elpusztul, a fényre is nagy szüksége van.
Fűszernövényként, vagy dísznövényként több szubtrópusi és trópusi éghajlatú területre is betelepítették, így például a Hawaii-szigetekre vagy Madeirára. A trópusi éghajlathoz olyan jól alkalmazkodott, hogy Floridában túlszaporodott, és évek óta gyomnövényként kezelik. Még irtási tervet is készítettek arra, hogy megszabaduljanak tőle.
A fa átlagosan 5−18 méter magasra nő meg. Ágai a szomorúfűzhöz hasonló módon csüngenek, szárnyalt levelei 20−30 cm nagyságúak, virágai fehéres árnyalatúak. Termése piros színű, kb. 4 mm-es kis bogyó, vékony csonthéjjal és maggal a közepén, ezek szintén fürtökben csüngenek. A bogyók cukortartalma viszonylag magas, így íze édeskés, leginkább a borókabogyóéra hasonlít. A borstól megszokott csípős ízt természetesen nem hozza, mivel hiányzik belőle az a vegyület (piperin), ami ezért felel az általunk tipikusnak megismert borsnál, viszont az illóolajtartalma mintegy 3−5%, ennek köszönhetően kifejezetten aromás. Hajtásai letörve, illetve levelei lemorzsolva a borshoz hasonló illatúak. Fűszerként kevéssé használják, mivel az íze nem túl jellegzetes, az ételek díszítésére és az asztal ékeként viszont tartják a háztartásokban.
