Ismerkedjünk meg a szegfűszeggel

A szegfűszeg (Syzygium aromaticum) a mirtuszfélék családjába tartozó fűszernövény. Őshazája a Maluku-szigetek, ahol a 18. századig olyan különlegességnek számított, hogy halálbüntetés járt annak, aki kivitte a szigetekről. Szerencsére ez nem vonatkozott az olajkivonatára, így már évszázadok óta kereskednek az értékes cseppekkel. Napjainkra mindez könnyebbé vált, a tilalom feloldása óta több helyen is termesztik, Délkelet-Ázsia és Amerika mellett Afrika területein is.

Használatáról a szíriai Terqában már i.e. 1720-ból származó bizonyítékokat találtak, de az első írásos utalásokat csak a kínai Han dinasztia idejéből datálják, ahol „a nyelv fűszerének” nevezték, utalva rá, hogy mindenkinek, aki a császár színe elé járult, szegfűszeget kellett tartania a szájában.

Az örökzöld, 812 méter magasra fejlődő fa a 300 méternél alacsonyabban fekvő, nedves, trópusi területeken érzi magát legjobban, állandó hőmérsékleten, a virágzása viszont csak szárazabb időszakokban történik meg. A legjobb hozam érdekében így a termesztők olyan nedvesebb éghajlatot választanak, ahol az éves csapadékmennyiség átlagosan 34000 mm, a betakarítást pedig koncentráltan, a rövid száraz időszakokban végzik. A fa az ültetés után 8-10 évvel érik meg, termést ennél hamarabb nem hoz. Teljes értékű fűszeralapanyagot azonban csak 20-30 éves kora után nyernek tőle. Ez azonban semmiség ahhoz képest, hogy több mint 100 évig él. A legidősebb példány egy indonéziai fa, jelenleg 375 éves. Élénkzöld, lándzsás levelek mellett bíbor virágairól könnyű felismerni.

A fűszert a zöldből élénk pirosra ért virágbimbóból készítik, melyek a szüretkor már elérik az 1,5-2 centiméteres nagyságot. Leszedés után pálmalevélbe csomagolják őket, ebben nyerik el a boltokból már ismerős barna küllemüket.

Az ázsiai, afrikai és keleti konyhák közkedvelt fűszernövénye, legtöbbször húsok ízesítéséhez használják, de gyümölcsök mellé és süteményekhez is ideális választás. Aromás íze miatt jól párosul a forró italokkal, különösen citrommal párosítva. A kozmetikai szerek gyártásánál is gyakori alapanyag. Indonéziában a virágot is felhasználják, ezzel illatosítják a cigarettát, melynek kretek az elnevezése. Több kontinensen is kereskedelemben van, 2009 óta az Egyesült Államokban hivatalosan is szivarnak számít. Bár beszámoltak fog- és egyéb fájdalomcsillapító hatásairól, magas eugenol tartalma miatt nem hagyták jóvá gyógyászati célból történő felhasználását. Illóolaját ezzel szemben jótékony hatásai miatt az aromaterápiában használják.

További cikkek

Sajnos nem tudunk kapcsolódó cikkeket mutatni, de keress bátran Téged érdeklő témákat!

Leave a Comment

Scroll to Top
X
X
X