Érdekességek az illóolajok történetéből

2020.05.30. - Aromaterápia

Az illóolajok használata szinte egyidős az ember történelmével: végigkísért minket az évszázadok, évezredek során, hogy újra és újra bebizonyítsák, a természet csodálatos eszköztárral ajándékozta meg szülötteit.

Az ókorban elsősorban testápolás céljára, illatosításra, néha a test festésére alkalmazták az illóolajokat, de igazán nagy szerepet a szakrális tevékenységekben kapott. A szertartások állandó szereplője volt, az uralkodókat pedig az olajok segítségével kenték fel.

Babilóniában a legnépszerűbbek a szantál-, a mirha-, a cédrus-, a ciprus-, a fenyő-, a boróka- és a rózsaolajok voltak. Az egész város belengte a növények illata, a függőkertek is azoktól illatoztak. Az illóolajos testápolás mindennapos volt, ahogy az ünnepségek és szertartások is elképzelhetetlenek voltak nélkülük.

Az egyiptomiak voltak az elsők, akik már aromaterápiát is alkalmaztak. A száraz, sivatagos éghajlatot ellensúlyozandó olajokkal ápolták a bőrüket, egészségüket pedig a szerecsendió, a sáfrány, a kapor, a fekete ürüm és a bazsalikom olajával óvták elsődlegesen.

A kínaiak is többféle aromás növényt használtak már i.e. 2700-ban: ekkorról származik a több mint 300 növényt leíró Gyógynövény könyv származik. Ebből tudjuk, hogy a fahéjat, borsot és gyömbért használták járványok idején, a jázmin pedig szépségápolási célokat szolgált.

Az ókori görögök és rómaiak egyaránt felhasználták az aromás növényeket és olajokat. Galénosz gyógyszerkönyve 473 növényi eredetű készítményt írt le. Nagyra becsült füvük volt a zsálya, amiről azt hitték, minden betegséget gyógyít. A lakásokban kakukkfűvel füstöltek, és aratás előtt kakukkfűteát ittak, hogy megvédjék magukat a kígyómarástól. A görögök és a rómaiak egyaránt szerették az erdei fenyőt.

A népvándorlások idején az illatszerek eltűntek Európából, csak Bizáncban éltek tovább. Az arab orvosok, főleg Avicenna, kutatták ekkor az illóolajokat, ekkor fedezték fel, hogyan lehet lepárlással előállítani aromás kivonatokat. Főleg virágillatú olajokat nyertek így, melyek közül a legismertebb a rózsaolaj volt. Keletről ezek az olajok – fűszerekkel egyetemben – a keresztes háborúk idején a lovagok segítségével jutottak Európába. Az öreg kontinensen n a szerzetesek a kolostorokban szintén foglalkoztak gyógynövény-termesztéssel és illóolaj-készítéssel. A legerősebb illatú növényeket tekintették a leghatékonyabbaknak. A templomokban alkalmazott füstölőknek több szerepe is volt: emelték az ünnepélyességet, ugyanakkor fertőtlenítő hatásuk révén megóvták az összegyűlt embereket attól, hogy átadják egymásnak betegségeiket.

A 16. században vált hóborttá a francia udvarban az illatosítás: a szökőkutak vizét, a bort, a vizet, a levélpapírt egyaránt illatosították. A puritánok azonban eltiltották a nőket az illatszerektől, azok „csábításra és rontásra buzdító tulajdonságaik” miatt.

A pestisjárványok idején a védekezés fontos része volt a füstölés, amit a boróka fájának égetésével hajtottak végre. Az 1630. évi toulouse-i pestisjárvány idején felfigyeltek négy tolvajra, akik bár sorra kirabolták a meghaltak házát, mégse kapták el a betegséget. Amikor elfogták, és halálra ítélték őket, a titokért cserébe meghagyták életüket. Elmondták, hogy olyan borecettel dörzsölték be a testüket, amiben zsályát, kakukkfüvet, majorannát, levendulát, rozmaringot és más aromás növényt oldottak fel. Ezek a növények mind baktériumölő hatásúak, és a „négy tolvaj receptje” egészen a 19. század végéig hivatalos szerként szerepelt a francia gyógyszerkönyvben.

A 16. századtól a 18. század végéig csaknem egész Európát bejárták a felvidéki tótok (olejkárok), akik olajkészítményeiket, főleg fenyőalapúakat, valamint többféle gyógynövényt árultak. Huszáregyenruhába öltöztek, és „magyar doktor”-nak nevezték magukat. 1786-ban betiltották a tevékenységüket, részben azért, mert mérgező anyagokkal is házaltak, például arzénnel vagy belladonnával.

A 19-20. század fordulóján a francia orvosok különböző növények (például a fehér üröm, az izsóp, a csillagánizs és az édeskömény) illóolajait tartották felelősnek az alkoholizmus legsúlyosabb tüneteiért, és ezeket abszintizmus néven külön szindrómának tekintették. Szerencsére ma már nem gondolunk ilyesmit az illóolajokról, sőt tisztában vagyunk megannyi jótékony hatásukkal!